Több, mint harminc fogva tartott hétfő óta éhségsztrájkot folytat a prágai Pankrác börtönben, így tiltakozva ügyük lassú intézése ellen – jelentette be szerdán Prágában Miloslava Havlícková, a cseh börtönszolgálat szóvivője.

Kifejtette, hogy a sztrájkolók többsége a volt szovjet köztársaságok állampolgára, akik különféle bűncselekmények és törvénysértések miatt vannak letartóztatva. A fogva tartottak akciójukkal azt is szeretnék jelezni, hogy a csehországi börtönökben állítólag megsértik az alapvető emberi jogokat és hátrányosan megkülönböztetik a külföldieket – mondta Havlícková.

Szerinte a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és minden egyes letartóztatottal külön-külön beszélnek, hogy megpróbálják oldani a feszültséget. “Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy börtönfelügyelet határozottan ellenáll minden nyomásgyakorló csoport akciójának” – szögezte le a szóvivő. Hozzátette, hogy a pankráci fegyházban rend van, és más börtönökből sem jelentenek semmilyen zavargásokat vagy éhségsztrájkokat.

A csehországi börtönökben legutóbb tavaly októberben volt tömeges éhségsztrájk. Hat börtönben egyszerre több mint 170 fogoly tiltakozott. A rendőrség szerint az akciót az orosz maffia szervezte, s csak a volt szovjet köztársaságokból származók vettek benne részt. Az akció célja zavargások kirobbantása volt, ami lehetővé tette volna, hogy néhány maffiafőnök megpróbáljon megszökni a börtönből. A zavargásokat erélyes rendőrségi beavatkozás számolta fel novemberben.