Több tízezer úgynevezett magyarigazolvány várja tulajdonosait a Fővárosi Közigazgatási Hivatalban. A hivatal vezetője szerint a hosszas sorbanállás riasztotta el az igénylőket, ám most, a meghatalmazással rendelkezők akár százszámra vihetik el a dokumentumokat.

Akár százas nagyságrendben is átvehetik ezentúl meghatalmazással a magyarigazolványaikat az arra jogosultak – mondta a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője. Felkai László hozzátette: vélhetőleg azért van 55-60 ezer kész igazolvány a budapesti hivatalban, mert az eddigi hosszas sorbanállás elriasztotta az átvételtől a tulajdonosokat. Az átvétel megkönnyítése mellett Felkai László továbbra is szükségesnek tartja azt a módosítást, hogy az iratokat ne egy, hanem két éven keresztül őrizzék meg azok számára, akik nem tudják előbb átvenni.