A rendőrség vízágyúk segítségével oszlatta fel kedden az indonéziai parlament előtt tüntető több ezres tömeget, amely alapvető alkotányos reformokat követelt.

A három napja tartó tüntetés résztvevői azt követelték a jelenleg kéthetes ülésszakát tartó parlamenttől, hogy fogadjanak el néhány alkotmánykiegészítést – legelőször is a közvetlen elnökválasztásról és a biztonsági erők képviselőinek fenntartott 38 parlamenti mandátum eltörléséről. A keddi megmozduláson mintegy 3 ezer tüntető volt jelen, többségükben diákok. “Reform lesz vagy meghalunk” – kiáltozták.

A rendőrség szögesdrótkerítést húzott fel a parlament főkapui mögé, hogy megakadályozza a diákok behatolását az épületbe. Miután a tüntetők megrongálták a kapukat, és műanyag flakonokkal kezdték dobálni a rendőröket, a hatóságok három vízágyút vetettek be, s azzal szétoszlatták a tömeget. A 700 tagú Népi Konzultatív Gyűlés a tervek szerint az ülésszak jövő hétfői berekesztése előtt több változtatást hajt végre az 1945-ben írt indonéz alkotmányon.

A leginkább vitatott alkotmányos kérdés a katonai képviselők 38 képviselőházi helye. A demokráciára irányuló társadalmi igény alapján a hadseregnek ki kellene vonulnia a politikai életből, valamint az indonéz katonaság felett vissza kellene állítani a civil ellenőrzést. A jelenlegi kompromisszumos álláspont szerint a haderők 38 parlamenti helyének felszámolását 2009-ig valósítják meg.