A CD-lemezeken alkalmazott másolásvédelmi eljárások megkerülését törvényileg tiljták meg Németországban. A lemezkiadók szövetsége, a Phono hétfőn jelentette be, hogy elérték a szerzői jogi törvények ilyen irányú módosítását.

A kalózmásolatok miatt a zenei ipar saját becslései szerint évente több mint száz millió eurós bevételtől esik el. Gerd Gebhardt, az érdekképviselet elnöke szerint fontos, hogy a védelem megkerülése mellett a erre vonatkozó részletes útmutatások nyilvánosságra hozatalát is betiltsák. A Phono korábban arra számított, a megfelelő törvénymódosítást a kormány 2002 elején benyújtja, de aztán ezt egyre későbbre halasztották.