Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) döntött a Philips észak-amerikai leányvállalata és az azóta megszűnt OKie elnökének ügyében, és elmarasztalta a két cég tisztességtelen és megtévesztő visszatérítési (rabat) programját, amellyel periféria termékeit népszerűsítette.

A Philips az FTC becslése szerint legalább 50 ezer amerikai vásárlót csapott be, akik 2001 januárja és 2002 januárja között azért vásároltak például CD-RW meghajtókat és monitorokat, mert a cég azt ígérte, hogy maximum 8 héten belül visszatérítenek az árból 40-100 dollárt – ehelyett esetenként több mint fél évet kellett várniuk, míg a pénz megérkezett. Ráadásul közben a Philips önkényesen módosította is a kifizetés feltételeit, miután egy külső céget kért fel közvetítőnek a visszatérítések bonyolítására. A Philips keddig minden ígérvényét teljesítette. Az OKie akciója hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy a visszatérítést 8-10 héten belül ígérte – és a készpénz kifizetés feltételéül azt szabta meg, hogy a megrendeléseknek bizonyos határidőig kell hozzá befutnia. Ügyfelei azonban esetenként egyáltalán nem kaptak pénzt, ill. hónapokat kellett várniuk a készpénzküldeményre. A cég elnökét, Tim Woffordot azért is elmarasztalta a bizottság, mert nem tájékoztatták a vásárlókat, hogy csak akkor kapnak vissza valamennyit az árból, ha a formanyomtatványon feltűntetik telefon és fax számukat, valamint e-mail címüket. A bizottság határozatában felszólította a két céget, szüntesse be tisztességtelen üzleti gyakorlatát, a Philipset ezen kívül még arra is, hogy rendezze még meglévő tartozásait ügyfelei felé. Miután az OKie közben megszűnt, vele szemben nem lehetett anyagi természetű szaknciókat foganatosítani.