A döntés megszületett: a hatóság bontja le a kávézót, miután az engedély nélkül épített ingatlan még mindig működik, holott a határidő lejárt.

Az egyedi műemléki védettségű Citadella lődombon engedély és tulajdonosi hozzájárulás nélkül felépített kávézó, illemhely és terasz bontását az arra kötelezett Citadella 4-U Vagyonkezelő Kft. az előírt határidőn belül nem végezte el, sőt meg sem kezdte – állapította meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH)azután, hogy csütörtökön a helyszínen szemlét tartott. A KÖH – amely szerint a minden hatósági engedély nélkül üzemelő létesítmények fennmaradása nem lehetséges – július 8-án bontási engedélyt adott ki az építtető Citadella 4-U Kft.-nek.

A főhatóság közleménye szerint az egyedi védettségű lődomb a Citadella erődítményrendszerének szerves része, régészeti, illetve természetvédelmi védelem alatt áll, és a Világörökség része. A KÖH azt is megállapította: a határidő leteltével megnyílt a lehetősége annak, hogy az arra jogosult, a KÖH Igazgatási és Hatósági Igazgatóság budapesti irodája a törvényesség betartásával, a jogszabály adta keretek között határozatának érvényt szerezzen, a végrehajtás érdekében a szükséges intézkedést megtegye.

A közlemény szerint: mivel egyedi, folyamatban lévő államigazgatási ügyről van szó, a szolgálati titoktartási kötelem miatt a hivatal köztisztviselői a tervezett intézkedés tartalmáról, időpontjáról és módjáról nem nyilatkozhatnak. A KÖH a bontásra vonatkozóan korábban úgy foglalt állást, hogy a Lődomb eredeti füves felületét kell helyreállítani. Cselovszki Zoltán KÖH-elnök állásfoglalása szerint ha a Citadella 4-U Kft. nem bontja le a teraszt, a hivatal maga készíti el a bontási tervet és kijelöli a kivitelezőket, akikkel rendőrségi biztosítás mellett elvégezteti a munkát.