Az Európai Unió (EU) csütörtökön aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú egyezményben vállalta: nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a háborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC).

Michael Curtis EU-szóvivő Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva, tolmácsolta az unió végrehajtó szervének, az Európai Bizottságnak a csalódottságát amiatt, hogy az EU-tagságra pályázó Románia a tizenötökkel való előzetes konzultáció nélkül írta alá a múlt héten a megállapodást. Románia, amely ratifikálta az ICC létrehozásáról rendelkező 1998-as római szerződést, az első olyan ország, amely az Egyesült Államokkal kötött kétoldalú megállapodásban vállalta, hogy nem szolgáltat ki amerikai állampolgárokat a büntetőbíróságnak. Románia igyekszik javítani viszonyát az Egyesült Államokkal a novemberben esedékes NATO-csúcstalálkozó előtt, amelytől Bukarest meghívást remél az észak-atlanti szövetséghez történő csatlakozásra. Az amerikai támogatás e szempontból kulcsfontosságú lehet.

Curtis nem részletezte, hogy az egyezmény Románia EU-csatlakozási törekvéseit hátráltatja-e. A szóvivő szerint az uniós tagállamok külügyminiszterei várhatóan szeptemberben döntenek arról, hogy megengedik-e a tagállamoknak hasonló kétoldalú megállapodások aláírását az Egyesült Államokkal. Az ICC olyan személyek esetében járhat el, akiket háborús bűncselekményekkel, népirtással, az emberi jogok tömeges megsértésével vádolnak, de saját országuk nem tudja vagy nem akarja felelősségre vonni őket. A vonatkozó szerződést eddig 77 ország ratifikálta. Az Egyesült Államok nem csatlakozott a szerződéshez, mert attól tart, hogy ellenségei visszaélnének a jogi intézmény adta lehetőséggel, s politikai indítékból amerikai állampolgárokat, például békefenntartó katonákat hurcolhatnának meg.