Súlyos testi sértést okozó magzatelhajtás és foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt a Szegedi Városi Ügyészség Z. Sámuel szegedi nőgyógyász ellen. Az ügy körülményeinek ismeretében az sem zárható ki, hogy az orvos kísérleti alanynak használta pácienseit, azok tudta nélkül.

A vádirat szerint három esetben áll fenn annak a gyanúja, hogy a szegedi nőgyógyász szándékosan veszélyeztette páciensei egészségi állapotát. Az első ügy 2000 júniusában kezdődött, amikor K. M.-né azzal kereste fel az orvost, hogy szeretne meddővé válni. A kísérletező hajlamú doktor egy olyan gyógymódot ajánlott, amelyet állítólag ő már állatokon kipróbált. Z. Sámuel ezek alapján azt gondolta, hogy a Polydocanol nevű gyógyszer – amit általában hasi fájdalmak kezelésére használnak – alkalmas lehet a petevezeték elzárására. Vallomásában azt állítja, hogy az állatkísérletek eredményre vezettek, ezért adta pácienseinek a gyógyszert. K. M.-né esetében azonban a módszer hatástalannak bizonyult, hiszen a nő vérzése kimaradt. Amikor ezt jelezte a nőgyógyásznál, olyan gyógyszereket kapott, melyektől elvetélt. Később ismét teherbe esett, de ekkor az abortusz után egy másik nőgyógyászhoz fordult, később pedig feljelentette Z. Sámuelt.

A csengelei V. S.-né sem járt jobban. A 43 éves nő azért fordult az orvoshoz, segítsen abban, hogy öt gyerek világrahozatala után ne essen újra teherbe. V.-nét ugyanazzal a módszerrel kezelte az orvos, mint K. M.-nét, de az eredmény ezúttal is elmaradt. A nőgyógyász elhallgatta előle, hogy terhes, és négy szem pirulát adott az asszonynak, melyeket előírás szerint beszedett. V.-né néhány napon belül elvetélt. Később hiába kereste az orvost, az folyamatosan letagadtatta magát. Ezt követően a csengelei asszony ismét teherbe esett, és ikreket szült. A nő állítása szerint az orvos megpróbálta rávenni őt, hogy az ügy maradjon kettőjük titka, V.-né mégis kártérítési pert indított.

A csengelei asszonyt képviselő Ábrahám László és az orvos jogi képviseletét vállaló Posgay Kázmér abban mindenképpen egyetért, hogy a per végső kimenetelét elsősorban a szakértői állásfoglalások döntik majd el. Az az elsődleges kérdés, hogy a páciensek egészségi állapotát és életét mennyire veszélyeztették az említett beavatkozások. A rendőrségi vizsgálat valószínűsítette, hogy a sterilizációhoz a doktor a Cytotec nevű gyógyszert használta, melyet elsősorban a fekélyes betegek gyomorvérzésének elállításánál szoktak alkalmazni. A vádirat említ egy harmadik esetet is, melynek sértettjével hasonló történet játszódott le mint V.-nével és K. M.-nével. Õ még most is pszichés kezelés alatt áll. Z. Sámuelt egyébként tavaly decemberben jogerősen pénzbírságra ítélte a Zala megyei bíróság. A vád foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés volt.