Bár a személyazonosság-lopás az egyik leggyorsabban növekedő bűncselekmény az USA-ban, a kutatók semmi jelét nem találták, hogy ennek hatása volna az elektronikus kereskedelem terjedésére.

A Forrester piackutató cég előrejelzése 2002-ben 7,2 milliárd dolláros forgalomra számít az online kiskereskedelmi szektorban, ennek a tengernek azonban csak egyetlen cseppje realizálódik a személyes adatok eltulajdonításával, állítják a kutatók. “A politikának, a sajtónak nagy csábítást jelent, hogy a személyes adatok ellopásának növekedéséből arra következtessen: a nyakunkba omlik az ég”, fogalmaz a Forrester vezető elemzője, Chris Kelly. Ráadásul a személyazonosság-lopásokról alig állnak rendelkezésre részletes adatok. A rendőrség nem vezet statisztikát az internetes bűncselekményekről. Nincs konkrét adat, hány ilyen bűncselekményről tudnak, illetve hányat sikerült megoldaniuk. Ha pedig terjed is, nem tudni, milyen gyorsan, és milyen széles körben.

Vannak persze (alaposan felfújt) konkrét esetek, Az egyik áldozat, Lisa Sharf elmondta, hogy ellopott adatai segítségéve nem egészen egy hét alatt hat hitelkártyát szereztek az interneten. Heidi Anderson nevén pedig több mint 30 folyószámlát nyitottak, ezeken keresztül több mint 45 ezer dollárját használták föl. Ezt a módszert egyébként az amerikai PCWorld egyik szerkesztője is tapasztalhatta a saját bőrén. A hivatalos becslés az idei évre 500 ezer és 1 millió között van, 2001-ben állítólag 700 ezer fogyasztó terhére követtek el ilyen jellegű bűncselekményt, állítja az Identity Theft Resource Center. Ennek ellenére a személyes adatok eltulajdonítása miatti félelem csak negyedik azon a listán, ami a fogyasztókat visszatartja az online vásárlástól. Ennek ellenére az utolsó negyedév adatai szerint az amerikaiak 41 százalékkal többet költöttek a nem utazással kapcsolatos webhelyeken, az e-bankolók száma pedig a háromszorosára nőtt. Az USA kormányzati ellenőrzési hivatala (GAO) a múlt héten tette közzé, hogy nem talált átfogó központi adatbázist, amely a személyes adatok eltulajdonítással kapcsolatos vádemeléseket összesítené, így arra a következtetésre jutott, hogy 1998 óta az amerikaiak jóval kevésbé tartanak ettől a bűncselekménytől.