A Hírközlési Főfelügyelethez (HíF) köthető ismeretlen tettes ellen tesz a napokban feljelentést korrupció gyanúja miatt a Pannon Rádió működésének engedélyezésével kapcsolatban az adót működtető cég kisebbségi tulajdonosa, a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány – jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Győri Béla kurátor.

Győri szerint az veti fel a korrupció gyanúját, hogy a rádiót működtető Gidó Média ügyvezető igazgatója, Gidófalvi Attila nyilatkozataiban megelőlegezi: a HíF megad bizonyos, az adó működéséhez szükséges engedélyeket. – Cég vagy állampolgár nyilatkozatban sehol nem előlegezhet meg hatósági határozatot – fogalmazott a kurátor. Utalt arra, hogy “e súlyos törvénysértéstől a HíF eddig nem határolta el magát”, ráadásul, mint mondta, dokumentumok állnak a rendelkezésükre arról, hogy a főfelügyelethez benyújtott kérelem tartalmát “a HíF vezető beosztású munkatársai dolgozták ki”. Az említett dokumentumokat azonban a sajtó képviselőinek nem mutatták meg.

Győri Béla annak kapcsán, hogy az ORTT – az esetleges politikai befolyásolás lehetőségének megléte miatt – jogsértőnek ítélte, hogy a Csurka István MIÉP-elnök által életre hívott alapítvány is szerepel a Pannon Rádió tulajdonosai között, úgy nyilatkozott, ezen az alapon a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió egyszemélyes közalapítványainak működése is megkérdőjelezhető, hiszen “az állam sem szólhatna bele a működésbe, nem gyakorolhatna nyomást” ezekre a médiumokra. A kurátor az MTI kérdésére válaszolva kijelentette, a 26 százalékos kisebbségi tulajdonos alapítvány jogszerűen sugározza műsorát a Pannon Rádió korábbi stúdiójából, ezért nem szándékoznak eleget tenni a Gidó Média azon felszólításának, hogy augusztus 16-tól szüntessék meg adásukat a frekvencián.

Gidófalvi Attila – a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány kivételével – maga mögött tudva a Gidó Média többi tulajdonosát, május 10-én költöztette el eredeti helyéről adóját és stúdióját az ehhez szükséges engedélyek birtokában, és még aznap megkezdte saját műsora sugárzását. Nyolc napon át párhuzamosan sugárzott a régi és az új stúdió, illetve adó, majd Gidófalvi Attila a médiatörvény megsértésének további elkerülése érdekében kilenc napja leállította saját adását. Az alapítvány ugyanezen a napon a Pannon Rádió frekvenciahasználata, telephelye és műsorszolgáltatása ügyében büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen. Gidófalvi Attila korábban az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy a kisebbségi tulajdonos hónapok óta “bitorolja a Pannon frekvenciáját”, nem engedi be tulajdonostársait a rádió stúdiójába, így azoknak jelenleg semmilyen befolyásuk nincs arra, mi szól az adó frekvenciáján; a Gidó Média a múlt héten levélben szólította fel az alapítványt: augusztus 16-ával szüntesse meg az adást a hullámsávon.