A Belügyminisztérium koncepciójára válaszul a megkérdezett szervezetek többsége kinyilvánította, hogy támogatná a nyilvánosházak létrehozását Magyarországon. Ennek érdekében helyeselnék a New York-i egyezmény felmondását, amely tiltja ilyen intézmények működtetését – írta a Magyar Hírlap.

A koncepció – amelyet a minisztériumok, az ORFK, a határőrség, a Prostituáltak Egyesülete, a közigazgatási hivatalok, a Rendőrtiszti Főiskola, a Fővárosi Önkormányzat, civil szervezetek kaptak meg – azt javasolja, hogy a jogalkotók első körben tapogassák ki az egyezmény hátárait, és menjenek el addig, ameddig annak keretei között lehetséges. Földi Ágnes, a Prostituáltak Egyesületének vezetője szerint viszont ezzel az óvatos lépéssel minden maradna a régiben. Szerinte egyetlen megoldás az egyezmény felmondása, és vigalmi negyedek kialakítása. Ezeket lakossági övezeteken kívül építenék, tulajdonosuk az állam, vagy az egyesület lenne. A prostituált vállalkozóként dolgozna, és bérelné az ingatlant. A területen egyéb szolgáltatásokhoz is hozzá lehetne jutni, ami a szexszel kapcsolatos, a pornómozitól a peepshow-ig. Egy ilyen negyedben mindenki megtalálhatná a szórakozását: a kispénzűek és a gazdagok, a melegek és a heteroszexuálisok egyaránt. A rendőrség vezetői úgy látják, kriminalisztikai szempontból nem jelentene komolyabb problémát, ha az utcalányok nyilvánosházakban folytatnák tevékenységüket. Nincsenek kétségeik arra nézve, hogy szervezett bűnözői körök is feltűnnének az intézményesített prostitúció hátterében. Ám még mindig könnyebb lenne a bejegyzett piros lámpás házak rendőri ellenőrzése, esetleges megfigyelése, mint a százával a nyílt utcán, illetve az illegális bordélyokban üzletelő lányoké, illetve futtatóiké – idézi a lap.