Ismét védett madarakat – cigányrécét és fürjeket – lőttek olasz vadászok mintegy hárommillió forint értékben Magyarországon. A fokozottan védett cigányrécét pénteken Köröstarcsa külterületén, a Gácsháti halastavak mellett lőtték le, a vadászokat a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őrei tetten érték.

Boldog Gusztáv, a park természetvédelmi őrszolgálatának tagja az MTI-nek elmondta, hogy a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal Vadászati Felügyelőségének munkatársaival éppen természetvédelmi és vadászati ellenőrzést tartottak, amikor rábukkantak az ötszázezer forint eszmei értékű cigányrécére olasz vadászok egy csoportjánál. A lelőtt madarat lefoglalták és átadták a Mezőberényi Rendőrkapitányság munkatársainak, akik eljárást indítottak az olasz vadászok ellen. Az ellenőrzés során azt is megállapították, hogy az olaszok “csaliként” kikötött vadkacsákat használtak, amit a vadászati törvény tilt. Nagylaknál ötvenegy kopasztott fürjtetemet találtak egy olasz vadász személygépkocsijában a vámosok, a védett madarak eszmei értéke meghaladja a 2,5 millió forintot.

Bunyevácz Miloje alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az olasz vadász két társával a zöld folyosót választotta, jelezve, nincs elvámolni valójuk. A vizsgálatnál azonban kiderült, hogy nemzetközi védelem alá eső fürjek tetemeit rejti a csomagtartóban lévő hűtőtáska. A vámhivatal megindította az eljárást természetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt a vadász ellen, a tetemeket pedig lefoglalta.

Ebben a hónapban már történt hasonló eset: augusztus 9-én a pénzügyőrök 220 nyúzott, zsigerelt vadgerle tetemére bukkantak két olasz állampolgárnál. A vámosok eddigi legnagyobb fogása tavaly volt, amikor az udvari határátkelőhelyen lebukott egy olasz állampolgár, aki több 100 millió forint értékben akarta 11 ezernél is több védett madár tetemét kicsempészni Magyarországról. A védett madarakat szinte kivétel nélkül olasz vadászok ejtik el, Olaszországban ugyanis húsuk ínyencségnek számít.