A ír népszavazás az Európai Unió (EU)bővítéséről, Ciprus megosztottsága, valamint a bővítés horribilis költségei meghiúsíthatja az EU-hoz csatlakozni vágyó országok 2004 januárig történő felvételét – derül ki a Reuters szakértők körében végzett legfrissebb felméréséből.

A politikai kérdéseken túl az eurózónához való csatlakozást kitolhatja a kelet-európai országok növekvő költségvetési hiánya is. Szakértők becslése szerint a közös európai fizetőeszköz bevezetése a 10 csatlakozó országban inkább valószínű 2008 januárjában, mintsem 2007 elejétől kezdve.A Reuters által augusztus 19-21 között 36 közgazdász és politikai elemző körében végzett felmérés szerint 45-60 százalék az esélye annak, hogy 2004 januárjáig felveszik az Unióba a 10 tagjelölt országot. A májusban hasonló körben készített felmérés még 50-60 százalék esélyt adott ennek. A jelenlegi felmérés szerint a 2005 júliusban megvalósuló bővítés esélye 60-73 százalék, a 2005 januárban bekövetkező csatlakozás sansza pedig 80-85 százalék. Az EU csatlakozás csúszása kitolhatja az eurózónához való csatlakozást is. A felmérés szerint a 2007 januárjáig megvalósuló euórzóna csatlakozás esélye 40-70 százalék, ez 10 százalékponttal kisebb, mint a májusi felméréskor volt. Az euró bevezetésének esélye 2008 elejéig 60-75 százalék, 2009 januárjáig pedig 80-90 százalék. A felmérésben részt vevők a csatlakozó országok részéről leginkább a növekvő költségvetési hiányt és a lengyel agrárrendszer EU-harmonizációját jelölték meg potenciális hátráltató tényezőként.