A fehérgalléros, azaz a különböző gazdasági és vagyon elleni bűncselekmények száma 2000-ig folyamatos csökkenést mutatott, tavaly azonban ismét emelkedett az ilyen típusú jogsértések száma – derül ki abból a háttéranyagból, amelyet az ORFK készített a Belügyminisztérium megbízásából.

Ferenczi László vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az összes vagyon elleni és gazdasági bűncselekménnyel okozott kár évente eléri a 140-150 milliárd forintot, ami a rendőrség költségvetésével azonos nagyságú. A bűncselekmények ezen típusába tartozó ügyek felderítése rendkívül nehéz, mivel igen bonyolultak, széles körű bizonyítást igényelnek, és magas a látencia. Sok eset azért marad rejtve, mert nincsen olyan sértett, aki feljelentést tenne, vagy mindkét fél jogtalanságot követett el. Bolcsik Zoltán dandártábornok, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) vezetője aktuális, gazdasági ügyekben folytatott nyomozások kapcsán arról számolt be, hogy az Országimázs Központ (OK) lefoglalt szerződései – amelynek nagy részét később ügyészi utasításra vissza kellett adni – 297 dossziényi anyagot tettek ki, átlagosan 450 oldallal, így a vizsgálóknak csaknem 30 ezer oldalt kell átnézniük. Az ügyben egyébként már nemcsak a 2000-es év szerződéseit vizsgálják, hanem a nyomozást kiterjesztették az OK teljes működésére.

Szintén hatalmas mennyiségű anyagot kell a SZBEI munkatársainak az MTV Rt. gazdálkodásával kapcsolatos feljelentés során megvizsgálni. Az alapos gyanú szerint a munkatársaktól 2000-ben levont mintegy 3 milliárd forintnyi adó- és tb-járulékot nem fizették be az államkasszába, miközben külső gyártású műsorokra abban az évben 4 milliárd forintot fordítottak. A rendőrség továbbra is vizsgálja a Millenáris Kht. ügyvezető igazgatójának felmondása kapcsán kifizetett összeg jogosságát, s külön munkajogi szakértőt is felkértek az ügyben. Gera Antal alezredes, a SZBEI főosztályvezetőjének beszámolója szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium cégeinél a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által 2001-ben tett másfél tucatnyi feljelentés nyomozásának többsége még folyamatban van. A 17 ügyből négyet megszüntettek, egyet megszüntetnek, négy esetben még nem látnak tisztán a nyomozók, míg a többi várhatóan az év végéig vádemelési javaslattal zárul. Ezekben az ügyekben többek között rendezvények túlzott költségeivel, különböző értéktelen tanulmányok kifizetésével, nem teljesített szolgáltatásokkal, jogellenes kötelezettségvállalásokkal és kétes vállalkozások létrehozásával gyanúsítanak 19 személyt.

Az FVM-cégek ügyében indított nyomozás kapcsán Gera Antal elmondta, hogy az egyes elkövetési magatartások elkülönülnek egymástól, de vannak bizonyos átfedések. A cégek visszaélve az állami vagyonnal, ellenőrzési feladatuk megsértésével, hatáskörüket túllépve jelentős károkat okoztak, amelynek összege eléri a 3,4 milliárd forintot. Az alezredes beszámolt arról is, hogy egy két éve indult nyomozásban éltek vádemelési javaslattal 29 személy ellen, akiket bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítanak. A holland állampolgárok által először az Egyesült Államokban, majd a Karib-szigeteken bejegyzett vállalkozás tőzsdei megbízásokkal foglalkozott engedély nélkül térségünkben, így Magyarországon is. A céghálózat tagjainak feladata ügyfelek szerzése volt, akiknek egy-két hetes időtartamra 67 százalékos kamatot ígértek befektetett pénzükre. Az összes befektető alig 3 százaléka könyvelhetett el nyereséget, míg a többiek csaknem 1,7 milliárd forintos kárt szenvedtek el. Kérdés kapcsán elhangzott, hogy a Legfőbb Ügyészség álláspontja ismert volt az Országimázs Központnál végzett állami számvevőszéki vizsgálattal kapcsolatban, s ezért a rendőrség a felügyeleti szerv véleményével megegyezően nem indított nyomozást. Erre csak később került sor. A nyolc halálos áldozatot követelő móri vérengzés kapcsán is vizsgáltak a nyomozók egy esetleges gazdasági vonalat, így különböző átutalásokat, vagy adócsalás gyanúját, de ilyen jellegű ügyek a bűncselekmény gyanúsítottjaival szemben nem merültek fel.