A vicenzai bíróság elrendelte, hogy az olasz orvvadászok által a balkáni országokban lelőtt védett madarak tetemeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) olaszországi központjai használhassák fel az ugyancsak védett ragadozó állatok táplálékául.

Massimiliano Rocco, a WWF olaszországi irodájának munkatársa az MTI római tudósítójának elmondta: a venetói hatóságok tavaly novemberben mintegy félmillió – összesen 12 tonna – védett madár tetemét kobozták el olasz vadászoktól. Ez utóbbiak a Balkánon, főleg Szerbiában és Boszniában ejtették el ezeket az állatokat. A nyomozás során kiderült: az olasz orvvadászok szervezett formában, immár öt éve folytatták törvénytelen tevékenységüket, amely évente másfél millió eurós bevételt hozott nekik a konyhára, az általuk támogatott törvénytelen cégek zsebébe is jelentős hasznot juttatva.

Nicola Pierotti, az állami erdővédelmi hatóság nyomozócsoportjának vezetője az MTI-nek elmondta: az olasz orvvadászok két utazási irodán – a brckói Eric Mir padovai irodáján, valamint a zombori Lube Yu modenai irodáján keresztül bonyolították le ezeket az ügyleteket. Olyan védett madarak tetemeit hozták be Olaszországba, mint a pinty, a tengelice, a kenderike, az aranybegy. Az olasz csizmára ezek a madarak már kibelezett, fagyasztott és vákumosan csomagolt formában érkeztek. A madarakat például az Eric Mir számára még Boszniában dolgozta fel egy harminc asszonyt foglalkoztató üzem.

A nyomozófőnök elmondta, hogy ezek a védett madarak Észak-Olaszországban különleges csemegének számítanak az ínyencek körében, főleg Vicenza, Padova és Pordenone környékén, ahol polentával (kukoricakásával) együtt fogyasztják főtt formában a parányi jószágokat. Az orvul lelőtt zsákmány hatvan százalékát maguk a vadászok viszik haza, negyven százalékát éttermek veszik át.

A balkáni mélyhűtött madarak azonban ezúttal nem emberi gyomrokba kerülnek. A WWF egy levélben meggyőzte a vicenzai bíróságot, hogy engedélyezze: az elkobzott tetemeket ne hamvasszák el, hanem az olaszországi WWF-központokban őrzött vadállatoknak adják oda takarmányként. Massimiliano Rocco tájékoztatása szerint a környezetvédő szervezetnek az olasz csizmán húsz ilyen telephelye van, itt az erdőkben talált sebesült vadállatokat őrzik. Évente többezer ragadozót gyűjtenek itt össze, köztük farkasokat, vadmacskákat, sasmadarakat, ölyvöket. Az elkobzott, mélyhűtött madarakat már oda is adták táplálékul ezeknek az állatoknak.

Ez az első eset, hogy az illegálisan kilőtt és elkobzott madarakat nem semmisítik meg, hanem valamilyen módon újrahasznosítják Olaszországban. “Fontos gesztusról van szó, mert ezek az állatok legalább nem halnak meg kétszer, hanem más, vadon élő és ritka állatok táplálékául szolgálnak, és ez különösen fontos lesz az elkövetkező hónapokban, amikor majd beköszönt a tél” – mondta az olasz természetvédő. Pierotti nyomozó sajnálattal számolt be arról a magyar tudósítónak, hogy a fent említett két cég korántsem szüntette be tevékenységét. Más néven folytatja üzelmeit, irodáit áttelepítette külföldre.