Az igazságügy-miniszter szerint ideje, hogy véget vessenek a bírák megaláztatásának

Foggal-körömmel fogok küzdeni a bírák alapilletményének emeléséért – erősítette meg a Népszabadságnak nyilatkozva az igazságügy-miniszter. Bárándy Péter szerint a kormány folytatja az igazságszolgáltatás reformját, amelyhez a becslések szerint mintegy 25 milliárd forintra van szükség, a részletekről azonban még nem született döntés. Úgy látja, a bíróknak kedvezőbb helyzetbe kell kerülniük, és véget kell vetni a megaláztatásuknak, s akkor jobb kedvvel, szakszerűbben és talán gyorsabban teszik majd a dolgukat.

Az igazságügy-miniszterrel készült interjú a Népszabadság oldalán olvasható.