Milliós nagyságrendben pénzt és autót kapott a finánc azért, mert sokszor “elnéző” volt

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a pénzügyőrt, akit a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal legalább 200 rendbeli közokirat-hamisítással gyanúsít – tájékozatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Borbély Zoltán elmondta, hogy a férfit hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás mellett négyrendbeli, folytatólagosan, hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel is gyanúsítják. A szóvivő közölte: szeptember 11-én a hegyeshalmi határátkelőnél három, pécsi személyek részére érkező Opelt hoztak be.

Az előírások szerint ilyenkor tételes vámvizsgálatot kell tartani, ha a vámbiztosíték összegének megállapítása szükséges. A külföldről behozott járműveknél ezt az országos hatáskörrel működő budapesti vámhivatal végzi, amelynek munkatársa volt a gyanúsított férfi.

A gépjárműveket szeptember 13-án kellett volna bemutatni, de a gyanúsított előző napi dátumozással a három autó vámvizsgálati lapját láttamozta úgy, hogy a járműveket sem akkor, sem máskor nem vitték el bemutatásra. Hozzátette: ezzel hivatali kötelességét megszegve előnyt biztosított a vámfizetésre kötelezett személyeknek.

A gyanúsított részletes, feltáró jellegű vallomást tett, amelynek során kétszáznál több esetet ismert el, amikor pénzt fogadott el, egy esetben pedig egy nagy értékű Audit kapott. A házkutatáskor másfél millió forintot és a gépjárművet foglalták le a nyomozók.