A két kezelőorvos lehet a felelős annak a kismamának a haláláért, aki egy évvel ezelőtt vesztette életét a Nógrád megyei Szent Lázár kórházban. A 28 éves nő baktériumfertőzésbe halt bele, amit állítólag a két orvos nem ismert fel. A két doktor most is dolgozik, ügyüket a rendőrség átadta az ügyészségnek.

A 28 éves fiatalasszony egy évvel ezelőtt halt meg a Nógrád megyei Szent Lázár kórházban. Torokfájással ment be, de két infúzió után hazaengedték. Estére azonban rosszabbul lett, vérezni kezdett, ezért visszavitték a kórházba, ahol öt óra múlva meghalt. A boncolás baktériumfertőzést állapított meg. A nő 14 hetes terhes volt. Az esetről végső fokon az Egészségügyi Tudományos tanács mondott szakvéleményt. Ez alapján pedig az asszony két kezelőorvosa lehet felelős a haláláért, mert nem ismerték fel a betegségét. A rendőrség lezárta a nyomozást. ” Az ETT vizsgálata alapján alaposan gyanúsítható két orvos bűncselekmény elkövetésével, őket gyanúsítottként hallgattuk ki és mivel befejeződött a nyomozás, továbbítjuk az ügyiratot az ügyészségnek” – mondta Kaszás Ottó, a Nógrád megyei Rendőrkapitányság szóvivője. A kórház ügyvédje szerint az egészségügyi Tudományos tanács véleménye semmivel sem több vagy kevesebb, mint bármelyik másik orvosi szakvélemény. A két orvos azóta is a kórházban dolgozik. Sem ők, sem a kórház vezetői nem nyilatkoztak az ügyben.