Az Országos Választási Bizottság nem tartotta szükségesnek állásfoglalás kiadását a Fidesz beadványáról, amelyben az ellenzéki párt kifogásolta a belügyminiszter rendeletét az önkormányzati választások szavazólapjáról.

Mint ismeretes, a legnagyobb ellenzéki párt azért kérte az Országos Választási Bizottság állásfoglalását, mert álláspontja szerint a belügyminiszter jogellenesen avatkozott be az önkormányzati szavazólapok kialakításába, megsértve ezzel az 1997-es választási eljárásról szóló törvényt. Lampert Mónika ugyanis még ez év augusztus elsején hozott egy rendeletet, melyben az szerepel, hogy az önkormányzati szavazólapokon valamennyi jelölőszervezet a korábbi 10 milliméteres átmérőjű kör helyett 20 milliméteres átmérőjű körben helyezze el emblémáját, a megjelenítés pedig egységesen fekete-fehér legyen valamennyi szavazólap esetében. A belügyminiszter arra hivatkozott, hogy a választási eljárási törvény 153. paragrafusa alapján megállapíthatja a választási értesítő, az aláírásgyűjtőív, az ajánlószelvény, valamint a jegyzőkönyvek, adatlapok és egyéb nyomtatványok mintáit.

Az OVB ülésén Ficzere Lajos, a testület elnöke elmondta, miután jogalkotási tevékenységről van szó, az OVB nem vizsgálhatja ezt a kérdést, hiszen a jogszabálynak elsőbbsége van az állásfoglaláshoz képest. Ficzere Lajos úgy vélekedett, ebben a helyzetben az Alkotmánybíróságnak van lehetősége jogértelmezésre. Az OVB ülésén ugyanakkor elhangzott, a korábbi szavazólapok esetében, így 1998-ban és 2001-ben is a belügyminiszter döntött a pártok emblémájának megjelenítéséről, illetve az embléma méretéről. Az Országos Választási Bizottság tagjai végül egyhangúlag döntöttek úgy, hogy nem hoznak állásfoglalást a legnagyobb ellenzéki párt beadványa kapcsán.