Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) beszámolóját hallgatta meg a Kulturális és Sajtóbizottság. Az X-Press információja szerint az ORTT elnöke nem vett részt az országgyűlési bizottság ülésén.

Újhelyi István, a bizottság MSZP-s tagja sérelmezte az elnök asszony távolmaradását, különös tekintettel arra, hogy a testület évente csak egyszer számol be az Országgyűlés szakbizottságának. A képviselő szerint a távollét nem véletlen, Körmendy-Ékes Judit nem akar a kényes kérdésekre válaszolni.

Az elnök asszonyt a testület MDF-s tagja Wéber János helyettesítette. Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy 2001-ben nem jelentett jelentős kárt a testület számára a Sláger Rádió nemfizetése, azonban ennek 2002-es hatását már súlyosnak minősítette. Véleménye szerint a jelenlegi médiavilágban az ORTT meg tudta őrizni pártsemlegességét. Elmondta, hogy véleményük szerint a helyzet jogellenes és jogszabálysértő volt, “nem felelt meg sem a törvény betűjének, sem szellemének”, de nem állt módjukban a felelőst megnevezni.

Az ORTT adatai szerint 2001. januárjában a közszolgálati médiumokban a kormánypárti – ellenzéki megszólalások aránya 93% – 7%. Átlagban az ellenzék a politikával foglalkozó műsoridő 19%-ban szólhatott, míg a kormánypártok képviselőié volt 81%. Wéber csak azzal tudott válaszolni a felvetettekre, hogy hatáskörükön kívül merültek fel a gondok nem tudtak ellene megfelelő hatékonysággal időben fellépni.