Egy Michigan állambeli fiatalkorút vettek nemrég őrizetbe a hatóságok, és azzal vádolják, hogy a NASA három weboldalát törte fel.

A vád szerint a 15 éves fiatalkorú az említett weboldalakra az “Electronic Souls” hackercsapat képeit, logóit tette fel, az eredeti tartalom helyére. Mindezek mellett az Energiaügyi Minisztérium honlapját is megcsúfította a fiú, állítják az ügyet vizsgáló nyomozók.

Ezen tevékenységéért, vagyis számítógépekhez való illetéktelen hozzáférés bűntettéért maximum 5 év elzárást szabhatnak ki rá. A NASA illetékesei az ügy kapcsán megjegyezték, a betörés nyomán nem szivárgott ki semmilyen kényes információ (mivel ezeket általában nem webszervereken tárolják).

Mint ismeretes, tavaly év végén egy húsz éves hacker bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott vádban, mely szerint betört a NASA egyik sugárhajtómű-tesztelő laboratóriumának számítógépes rendszerébe, továbbá még néhány számítógépes bűncselekmény elkövetését is magára vállalta.