A független nemzetközi emberijogi szervezet Párizsban nyilvánosságra hozott beszámolójában rámutat, hogy Oroszországban “hatalmas szakadék tátong az alapvető emberi jogok törvénybe foglalt védelme és a valóság között”. Oroszországban az érvényes törvények dacára nincs valódi igazságszolgáltatás, az őrizetesek megkínzása, megerőszakolása, emberek nyomtalan eltűnése mindennapi gyakorlat, különösen Csecsenföldön – állapította meg kedden közzétett jelentésében az Amnesty International.

Az AI-dokumentum, amely hivatalos intézményektől és független forrásoktól származó információkra épül, határozottan leszögezi, hogy a csecsenföldi “eltűnések”, önkényes kivégzések, kínzások és megerőszakolások felelőssége az orosz hadsereget terheli. A beszámoló alapjául szolgáló adatokat idén júniusban zárták le, a jelentés még a múlt heti moszkvai túszdráma előtt készült. A 125 oldalas dokumentum szerzői felhívják az orosz közhatalmi intézmények figyelmét: kötelességük egyértelműen tájékoztatni a végrehajtó szervek és biztonsági erők tagjait arról, hogy minden körülmények között tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat, s ennek elmulasztása esetén bíróság előtt kell felelniük tetteikért.

Az AI ismeretei szerint oroszországi börtönökben jelenleg több mint egymillió férfit, nőt és gyermeket tartanak fogva, közülük 200 ezren várnak jogerős ítéletre. Az ideiglenes letartóztatásban lévők embertelen és megalázó bánásmódban részesülnek, s ez alól nem képeznek kivételt a nők és gyermekek sem. A hozzáférhető információk szerint a rendőrök gyakran megkínozzák és megerőszakolják a letartóztatott nőket, a gyermekeket megfosztják legelemibb szükségleteik kielégítésétől. A moszkvai igazságügy-minisztérium – áll a jelentésben – elismerte, hogy több mint 17 ezer kiskorút tartanak hatósági őrizetben, ügyük elbírálása hónapokig, néha évekig is eltart.

Az orosz biztonsági erők diszkriminatív magatartást tanúsítanak a nemzeti kisebbségekkel, főleg a csecsenekkel szemben. Általános megítélés körükben, hogy a csecsenek terroristák, drogkereskedők, született bűnözők. Előszeretettel vetik alá őket a legkegyetlenebb kínzási módszereknek: szellőzés nélküli gázmaszkot tesznek az áldozat arcára, vagy kezét a háta mögött összebilincselve csuklójánál fogva felfüggesztik a lefogottat. Az Amnesty az emberi jogok tiszteletben tartására szólítja fel az orosz hatóságokat, a nemzetközi közvéleményt az orosz erők által Csecsenföldön elkövetett visszaélések nyilvános elítélésére ösztönzi.