Az összes jogsértés közül a legsúlyosabb a testi fenyítés, aminek egyáltalán nincs, illetve nem lehet helye a közoktatásban – mondta Aáry-Tamás Lajos. Az oktatási jogok biztosa közölte: ha az ilyen panaszok igaznak bizonyulnak, akkor ő mindig az elkövető pedagógus elbocsátását javasolja az intézményvezetőknek.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa elmondta: az elmúlt 10 évben sok szó esett és esik napjainkban is a diákok jogáról, bár a vélemények ellentmondásosak. Ilyennek tartotta azt, hogy a diákoknak csak jogaik vannak, a pedagógusoknak meg csak kötelezettségük, vagy a tanulók csak akkor éljenek, élhessenek jogaikkal, ha teljesítik feladataikat. Az oktatási biztos szerint sok probléma a jogok nem kellő ismeretéből ered, ugyanakkor előfordul, hogy a konfliktusokat jogon kívüli eljárással próbálják megoldani. Megemlítette továbbá, hogy egy nemrégiben készült felmérés szerint több középiskolában durván, megalázóan avatják fel az első évfolyamosokat, és magas, 60 százalék körüli az előítéletes pedagógusjelöltek és a diákok száma például a cigányokkal szemben. A biztos úgy tudja, hogy ez utóbbi magatartás, vélekedés a felnőttek körében magasabb, eléri a 70 százalékot, és a diákok között csak elvi szinten igaz, konkrét esetekben, ismert személyekkel, társaikkal kapcsolatosan már jóval kisebb arányú.

Az iskolai konfliktusok 90 százaléka a diákok teljesítményének, magatartásának értékelése miatt alakul ki – mondta Aáry-Tamás Lajos. Ezért azt tanácsolta, hogy az iskolák, illetve a szaktanárok lehetőleg írásban tájékoztassák a tanév elején a szülőket az elvárásokról, így könnyebben lehet megoldani a felmerült problémákat. A szakember beszélt arról is, hogy minden időszaknak vannak úgynevezett időszerű iskolai problémái, most például a mobiltelefonok használata. Ilyen esetekben véleménye szerint a kategorikus tiltás diákszolidaritást vált ki, és pedagógusok-diákok közötti frontvonal kialakulásához vezethet. Az oktatási jogos biztosa azt tartaná helyesnek, ha a tiltások helyett azt határoznák meg, hogy mi nem zavarhatja az oktatást, nevelést az iskolákban.