A kaposvári Csiky Gegely Színházban történt könyvelési csalás alapos gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Vass Ferenc sajtóreferens az MTI érdeklődésére kedden elmondta, hogy a feljelentést a társulat igazgatója, Babarczy László tette meg. Közölte: a szakértői vélemények elkészülte előtt – ez egyébként három-négy hónapot vesz igénybe – ennél többet nem mondhat az ügyről. Az MTI értesülése szerint a törvénytelen kifizetésekre, amely akár tízmillió forint nagyságrendű is lehet, egy belső ellenőrzés nyomán derült fény. A színház mintegy 100 dolgozójának túlóradíjait négy éve egy be nem jegyzett, fiktív közkereseti társaság fizette ki.

A hivatalosan nem létező társaságnál egyébként a számlázástól kezdve a nyilvántartásokig minden “szabályos” volt, kivéve, hogy mivel nem volt bejegyezve, ezért adó-és járulékkötelezettségeinek nem tett eleget. A rendőrség elsősorban könyvszakértők bevonásával vizsgálja az ügyet. A közkereseti társaság tagjait és a színház alkalmazottait tanúként hallgatják meg.