Bűnösnek mondta ki a bíróság a C&A német ruházati áruházat, amely csökkentette árait az euró bevezetésekor. A cég azzal védekezett, hogy a vásárlók euróval kapcsolatos félelmeit próbálta csökkenteni.

A düsseldorfi fellebbviteli bíróság egymillió euróról 400 ezer euróra (97 millió forint) csökkentette a C&A ruházati bolt első fokon kiszabott büntetését, de a törvények betűjének megfelelően elmarasztalta az áruházat tisztességtelen piaci magatartás miatt. A cég az idén januári euróátállás idején 20 százalékkal csökkentette termékeinek árát azok számára, akik bankkártyával fizettek. Miután a versenyhivatal figyelmeztette az üzletet, hogy akciója törvénysértő, az áruház összes vásárlójára kiterjesztette a kedvezményt, hogy ne lehessen diszkriminációval vádolni. A C&A azzal védekezett, hogy a boltjaiban kialakult sorokat kívánta csökkenteni, és a vásárlók tájékozatlanságból adódó félelmeit eloszlatni, hiszen az akkor még új és ismeretlen valuta sokaknak okozott komoly gondot. Márciusban egy helyi bíróság a kiárusítást törvénytelennek minősítette, döntése szerint az árkedvezmény a versenytársakkal szemben tisztességtelen előnyhöz juttatta a C&A-t.

A fellebbviteli bíróság a kiszabott bírságot csökkentette, s az ügyet továbbküldte a szövetségi bíróságra. A legnagyobb kereskedelmi szövetség szeretné elérni a kemény német versenytörvények módosítását, az ítéletet pedig úgy értékelik, mint figyelemfelhívást, hogy a törvényhozók teremtsék meg a hasonló kiárusítások törvényi feltételeit. Nem csoda egyébként, ha a másodfokú döntést a vesztes sikerként értékeli. Teheti ezt a büntetés összegének 60 százalékos csökkentése miatt, különösen annak fényében, hogy a C&A céghez tartozó 184 német üzlet a januári akció segítségével megduplázta ilyenkor szokásos bevételét.