Az Országgyűlés plenáris ülésén először a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitájára került sor. Az előterjesztés szerint a felsőfokú végzettséggel rendelkező közvetítők munkájával peren kívül hozható létre megegyezés az érintett felek között. A javaslatot valamennyi párt támogatja.

A közvetítők alkalmazása gyorsabb és olcsóbb lehet, mint a bírósági eljárás, és így csökkenne a bíróságokra nehezedő teher is. Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca politikai államtitkára expozéjában elmondta: a közvetítői eljárásban való részvétel nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy utána a felek bírósághoz forduljanak. Hozzátette: ugyanakkor az a cél, hogy a közvetítés révén született megállapodásnak súlya legyen a bírósági eljárásban. Az államtitkár jelezte, a kormány a törvény hatályba lépése után két év elteltével hatásvizsgálatot fog végezni. Az MSZP és a Fidesz vezérszónoka egyaránt támogathatónak minősítette a javaslatot.

Kovács László (MSZP) elmondta, hogy a közvetítői eljárás olcsóbb a bíróságinál, mert nincsenek államilag előírt illetékei. Szerinte a törvényjavaslat elfogadásával a parlament hozzájárul a konfliktuskezelő kultúra erősödéséhez Magyarországon.
Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy Dávid Ibolya igazságügy-miniszterként az előző ciklusban már a parlament elé terjesztette a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslatot, amelyet idő hiányában már nem tudott elfogadni a Ház. Szerinte az új kormány által elkészített előterjesztés nem tartalmaz jelentős változtatásokat a korábbi törvényjavaslathoz képest. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a javaslat nem határozza meg részletesen: milyen tanfolyamot kell a leendő közvetítőknek elvégezniük. Kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az alacsonyabb díj a szegényebb felet a peres eljárás helyett a közvetítés választására kényszerítheti, ami alapjogot sértene. Eörsi Mátyás (SZDSZ) megjegyezte, ő az egyetlen a Házban, aki már évek óta folytat közvetítői tevékenységet, és az előterjesztés elfogadását támogatja, mivel az új intézményrendszer bevezetésének csak előnyei vannak. A szabad demokrata politikus ugyanakkor jelezte: a kormány helyében “kicsit óvatosabban kezelte volna az Orbán-kabinet korábbi, etatista, túlcentralizáló előterjesztését”.

Szerinte a törvényjavaslatnak kevesebbet kellene foglalkoznia a szervezeti megoldásokkal. Túlzónak minősítette a közvetítő személyével kapcsolatos meghatározásokat, ezért kérte, hogy “lazító” módosító indítványait fogadja majd el a Ház. Hende Csaba (MDF) azt mondta: a jelenlegi előterjesztés megőrizte a korábbi javaslat főbb elveit, csak kisebb részletekben tér el attól. A közvetítővé válás szigorításával kapcsolatban megjegyezte, ez azt bizonyítja, hogy “az etatizált szemlélet nem az Orbán-kormányra, hanem a Medgyessy-kormányra jellemző”. Támogathatónak tartja az MDF-es képviselő azt a változtatást, amely eltörli a közvetítő díjazásának maximált értékhatárát. Lezsák Sándor (MDF) támogathatónak ítélte az előterjesztést, ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy a közvetítői tevékenységet az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendeljék. Szavai szerint illene, hogy a kormányzattól független igazságszolgáltatáshoz hasonlóan a közvetítői tevékenység is a kormányzattól független maradjon.

Az általános vita folytatására a parlament következő ülésén kerül sor. A továbbiakban a parlament folytatja és várhatóan lezárja a polgári törvénykönyv, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő EU-jogharmonizációs célú módosításának általános vitáját. Lefolytatják a miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvénymódosítások általános vitáját. Erre a módosításra azért van szükség, mert a Medgyessy-kormány összevont régi minisztériumokat és újakat is létrehozott. Az egyes módosítandó törvényekben az új kormánystruktúrának megfelelően módosítják a hatásköröket. Az Országgyűlés elé kerülnek a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma 1997-2001. évi beszámolói, illetve a hozzájuk kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatok, valamint a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma 1997-2001. évi beszámolói és a kapcsolódó határozati javaslatok is.