A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedélyezte egy fiatalembernek, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen, mivel a kérelmezőt korábban kábítószerrel való visszaélés vétségében elmarasztalták. A fiatalember ügyvédje szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja, ugyanis csak azoktól lehetne megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

A neve elhallgatását kérő fiatalember az [origo]-nak elmondta, szeptember elején fordult az FKH-hoz, kérve, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen. A kérelemhez csatolta indoklását, amelyet később a hivatal kérésére kiegészített. Indoklásában arra hivatkozott, hogy lelkiismereti okok miatt nem kíván katonai szolgálatot teljesíteni. A hivatalnak azt is jelezte, az erőszakmentesség híveként döntött úgy, hogy nem kíván bevonulni a hadseregbe. A fiatalember október végén kapta kézhez a hivatal elutasító határozatát. Az FKH azzal az indokkal utasította el a kérelmet, hogy a BM Bűnügyi Nyilvántartó Osztályának tájékoztatása szerint korábban kábítószerrel való visszaélés vétségét követte el. A hivatal szerint emiatt alaptalan a kérelmező arra való hivatkozása, hogy lelkiismereti okok miatt nem akar katonai szolgálatot teljesíteni. A fiatalember az [origo]-nak elmondta, két évvel korábban, miután 0,27 gramm marihuánát találtak nála, valóban elmarasztalták kábítószerrel való visszaélés vétségében. Ezt követően egy évre próbára bocsátották, ez az idő azonban már letelt.

Az FKH elutasító határozatának kézhezvétele után a fiatalember a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezethez fordult. A szervezet jogsegélyszolgálatán keresztül eljutott Pelle Andrea ügyvédhez, aki vállalta jogi képviseletét. Pelle Andrea az [origo]-nak elmondta, véleménye szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja. Az ügyvédnő közölte, a honvédelmi törvény egy olyan kitételt tartalmaz, miszerint a polgári szolgálat teljesítését azoktól lehet megtagadni, akik erőszakos bűncselekményt követtek el. A honvédelmi törvény emellett azt írja elő, a lelkiismereti okra való hivatkozást akkor kell alaptalannak tekinteni, ha a kérelmező lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezik (vagy a kérelem benyújtását megelőző évben rendelkezett), illetve ha engedély nélkül tart (vagy a benyújtást megelőző egy évben tartott) lőfegyvert, lőszert vagy robbanóanyagot.

Pelle másik kifogása a határozattal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal nem indokolta meg kellő alapossággal, miért hozott elutasító döntést. Az ügyvédnő ugyanakkor elismerte, ha a kérelmező lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezik polgári szolgálatra, akkor a hivatalnak módja van arra, hogy mérlegeljen a határozathozatal előtt. Így elvileg arra is van lehetőség, hogy elutasító döntést hozzon ilyen ügyekben. Pelle szerint azonban csak olyan esetekben szabadna elutasítani a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmet, ha valaki például súlyos testi sértést vagy hasonló bűncselekményt követett volna el. Ebben az esetben ugyanis valóban furcsa lenne, ha az erőszakos cselekményekért elítélt személy az erőszakmentesség híveként kérné a polgári szolgálatot.

Az FKH határozata ellen a hivatalhoz benyújtott, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz címzett levélben lehet fellebbezni. Pelle Andrea bízik benne, hogy a minisztérium megváltoztatja a hivatal határozatát. Döntés a fellebbezés benyújtását követő 30 napon belül születhet az ügyben. Az [origo] megkereste a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt is, a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmek intézésével foglalkozó munkatárs azonban nem kívánt nyilatkozni az ügy részleteiről. Kérdésünkre annyit elmondott, álláspontjuk szerint a határozat nem sérti a jogszabályokat. Közölte, korábban is voltak hasonló kérelmek, és azok esetében is elutasító döntést hoztak.