A lemezkiadók újabb, jelentős győzelemként értékelték az amerikai bíróság azon döntését, amely szerint a Madster (korábban Aimster) köteles megakadályozni a jogvédett zeneszámok terjesztését fájlcsere hálózatán.

Mint az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) közölte, Marvin Aspen bíró előzetes végzésében utasította a Madstert, alkalmazzon szűrő technológiákat, hogy megakadályozza a szerzői jogok által védett zeneszámok online fájlcsere hálózatán való illegális terjesztését.

A RIAA szerint a mostani döntés egyértelmű sikert jelent a lemezkiadók számára, amelyek tovább folytatják jogi küzdelmüket a többi hasonló szolgáltatás ellen is. “A többi illegális tevékenységet folytató fájlcsere hálózat számára is figyelmeztetés lehet a bíróság mostani ítélete, hogy alkalmazzák a zenefájlok illegális terjesztését megakadályozó szűrő technológiákat hálózatukon” – mondta Cary Sherman, a RIAA elnöke.

A szövetség, amely a Bertelsmann Music Group (BMG), EMI Music Group, Warner Music, Universal Music Group, és Sony Music Group lemezkiadók érdekeit védi, egy szeptember 4-ei bírói határozatot követően kérhette az előzetes, tiltó rendelkezés kiadását.

A korábban Aimster néven ismert Madster, amely a Napster szolgáltatásának leállítását követően emelkedett fel, egyelőre nem kommentálta a bírói határozatot. A fájlcsere hálózat jogi harca a lemezkiadókkal még 2001 tavaszán kezdődött, amikoris a kiadók beperelték a társaságot a hálózaton folyó illegális zeneterjesztés miatt. A Madster korábban arra hivatkozott, hogy az 1992-es Audio Home Recording Act elnevezésű törvény garantálja a jogot a szolgáltatás működtetéséhez. Az AHRA szerint a vásárlóknak joguk van másolatot készíteni az általuk megvásárolt zenékről és videókról magáncélú felhasználásra.

Az Aimster ellen korábban több különálló pert indítottak a kiadók, amelyet a RIAA később egyesített a mostani jogi eljárásban. Az ügyet vezető Marvin Aspen bíró az elmúlt hónapban ítélkezett úgy, hogy a Madsternek meg kell akadályoznia a hálózatán folyó illegális zeneterjesztést. A szolgáltatás többi, törvényekbe nem ütköző része változatlanul működhet tovább.

A Madstert működtető két társaság, illetve John Deep, a hálózat alapítója a közelmúltban csődvédelmet kért.