Egy szövetségi bíró a Microsoftnak adott igazat abban a négy éve folyó antotröszt perben, amit az Egyesült Államok kormánya, és kilenc állam nyújtott be a szoftvergyártó óriás ellen.

A bíró nem szabott ki keményebb bírságot, így döntés értelmében a vállalatra azok a szankciók érvényesek, amelyekben tavaly állapodott meg az amerikai kormánnyal.

Ezzel gyakorlatilag véget érhet a négy éve folyó per, írja a Reuters, bár azt még nem tudni, hogy a kilenc állam, melyek nem kötöttek megállapodást a céggel nyújt-e be fellebezést. Szakértők szerint – és a Microsoft-vezér Bill Gates szerint is, ezzel gyakorlatilag győztesként került ki a perből a szoftvergyártó óriás.

A cég részvényeinek árfolyama jelentősen, mintegy 7 százalékkal nőtt a döntést követően. A szankciók eredményeként a vásárlóknak nagyobb szabadsága lesz a szoftver választás terén, tehát nem kötelezhetőek arra, hogy egy Microsoft által gyártott szoftvert csak egy másik Microsoft-szoftverrel tudjanak használni, például internetezésre.

Örülünk, hogy végre véget érni látszik az ügy – mondta Bill Gates. A cég szerint egyébként, a pert kereskedelmi vetélytársai szították. A Northwestern University üzleti technológia professzora, Shane Greenstein szerint az eset tanulsága az, hogy jobb kitérni a Microsoft elől, bármiről is legyen szó – írja a BBC News.