Colleen Kollar-Kotelly bírónő pénteken elfogadta a szoftveróriás és az ellene négy éve pert indító igazságügyi minisztérium között létrejött peren kívüli megállapodások többségét. Ezzel párhuzamosan félresöpörte a megegyezést elutasító szövetségi államok megállapítását, hogy a szankciók túlságosan enyhék – kijelentette, hogy a szankciók legalább öt évig érvényben maradnak, hacsak a bíróság nem dönt az időszak kiterjesztéséről.

A bírónő döntésében megköveteli, hogy a Microsoft riválisai rendelkezésére kell bocsássa technológiáinak leírását – hónapokkal előbb, mint azt a cég és a minisztérium megegyezése javasolta. “A bíróság elégedett, hogy a felek olyan megállapodást kötöttek, amely a köz érdekét szolgálja”, fogalmaz a bírónő. A Microsoft már elkezdett a megegyezés szellemében viselkedni, elkezdte technikai adatainak közzétételét, s a Windows XP új frissítésében már lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy bizonyos szoftvereket kiemeljen az operációs rendszerből, s helyükre idegen szoftvereket tehessen. John Ashcroft főállamügyész (és igazságügyi miniszter), akinek szervezete tető alá hozta a megállapodást, üdvözölte a bíróság döntését, és kijelentette, minisztériuma “kötelességének érzi”, hogy azon legyen: a Microsoft tartsa magát a bíróság döntéséhez.

A megegyezés megtiltja a Microsoftnak, hogy olyan exkluzív megállapodásokat kössön, amelyek korlátozzák a piaci versenyt; megköveteli, hogy a cég egyenlő feltételekkel szerződjön a PC-gyártókkal; és kötelezi a Microsoftot, hogy lehetővé tegye a gyártóknak és a felhasználóknak a Microsoft bizonyos szoftvereinek másra cserélését; és végül, rendelkezik arról, hogy a cégnek közzé kell tennie technikai adatai egy részét, hogy a fejlesztők programokat írhassanak a Windowshoz – és ugyanolyan jól működnek a Windows alatt, mint a Microsoft termékei.