Vizsgálatot indított a honvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy a honvédség által már jóideje nem használt tököli repülőtéren személyügyi iratokat találtak – közölte Bocskai István, a szaktárca kommunikációs főigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére hétfőn este.

A tv2 televíziós csatorna Tények című hétfő esti hírműsorában arról számolt be, hogy a törvény által szigorúan védett, különleges adatokat és több esetben államtitkokat is tartalmaznak azok a honvédségi iratok, amelyek a tököli repülőtér egyik hangárában találtak. A tudósítás szerint a Tények által talált három zsákban az egykori Magyar Néphadsereg hivatásos állományú katonáinak személyi dossziéi vannak, amelyek tartalmaznak minden olyan adatot, amely velük kapcsolatban szolgálati idején keletkezett: az egészségügyi vizsgálatok eredményeit épp úgy, mint az esetleges titkosszolgálati beszervezéssel kapcsolatos iratokat.

Bocskai István elmondta, hogy a titkos iratok megtalálásáról a szaktárca a televíziótól értesült. Közölte, hogy a tököli repülőteret már jóideje nem használja a Magyar Honvédség, a haderő-átalakítás során átadták azt az ÁPV Rt-nek. Ismertetése szerint a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök által kijelölt személyek fogják kivizsgálni, hogyan kerülhettek oda ilyen típusú iratok. Az MTI úgy tudja, hogy a hadsereg iratkezelési szabályzata szerint a személyi adatokat tartalmazó dokumentumokat a MH központi irattárában kell elhelyezni, és minősítésüktől függően bizonyos idő után meg kell semmisíteni. Az ilyen típusú anyagnak a birtoklása, vagy az azokba való engedély nélküli beletekintés bűncselekménynek minősül.