A francia konglomerátum tegnap jelentette be, hogy az amerikai tőzsdefelügyeleti bizottság vizsgálatán túl büntetőjogi vizsgálatot is indítottak ellene az USA-ban.

A cég könyvelését már vizsgálják a francia hatóságok, ráadásul amerikai és francia részvényesei is perek tömegét indították ellene. A tőzsdefelügyelet, amely egyelőre informálisan vizsgálódik a Vivendi körül, már jelezte, hogy összehangolják a munkát az ügyészséggel. A céget nyáron azzal vádolták, hogy könyvelési trükkökkel növelte meg 2001-es mérlegében a nyereséget – az azonban egyelőre nem világos, hogy emiatt indított-e nyomozást az ügyészség. A Vivendi Universal – amely szimpla közmű cégből lett média-internet-távközlési birodalom – több milliárd eurós tartozást halmozott fel, s a manipulált könyvelés ellenére augusztusban kénytelen volt első féléve után 12,3 milliárd eurós nettó veszteséget elismerni. Ez közben a francia könyvelési előírásokkal szembesítve 35 milliárdra módosult. A cég most átszervezés alatt áll, másfél éven belül el akar adni 12 milliárd euró értékű vagyont – ebből ez év végéig 5 milliárd euró értékben.