Az EU-ban kedden első alkalommal indult eljárás az egyik tagország – Portugália – ellen az államháztartási hiány megengedhető mértékére vonatkozó előírás megsértése miatt.

Az unió pénzügyminiszteri tanácsa brüsszeli ülésén hivatalosan is megállapította, hogy Portugália tavalyi hiánya a GDP-érték 4,7 százaléka volt, ami jelentősen meghaladja a stabilitási és növekedési paktumban meghatározott 3 százalékos felső határt. Az e határt túllépő országokkal szemben a bizottság eljárást kezdeményez, amely végső soron súlyos pénzbírság kirovásához vezethet. A folyamat azonban csak hosszabb idő után, részletesen szabályozott állomásokon keresztül juthat el erre a pontra, s az érintett országok előbb minden esetben lehetőséget kapnak a hiány leszorítására. Az Európai Bizottság szeptember végén fogadta el a portugál államháztartás helyzetéről szóló jelentését, s ezzel megtette az első lépést a Lisszabon ellen indítandó eljárás felé. Néhány héttel később hivatalos ajánlást tett a miniszterek tanácsának az eljárás megkezdésére.

Keddi ülésén a tanács ennek a felhívásnak tett eleget, amikor egy sor ajánlást fogadott el és intézett Portugália címére államháztartásának rendbe tétele érdekében. A tagállamok az idei év végéig adtak időt Lisszabonnak a szükséges lépések megtételére, vagyis szigorúbbak voltak, mint a bizottság, amely jövő év márciusi határidőt javasolt. A tanács nem részletezte, milyen intézkedéseket vár, de leszögezte, hogy azok eredményeként a hiánynak jövőre mindenképpen a 3 százalékos küszöb alá kell süllyednie. Portugália a maga részéről részben máris eleget tett a kéréseknek, amennyiben mind az idei pótköltségvetésben, mind a jövő évi költségvetés tervezetében megfelelő intézkedéseket helyezett kilátásba. Mostani állásfoglalásukban a pénzügyminiszterek egyelőre csak annyit szögeztek le, hogy elvárják ezek szigorú alkalmazását. Emellett a deficitnek a 3 százalékos határ alá szorításán kívül elérendő célként tűzték ki Lisszabon számára a belső államadósságnak a GDP 60 százaléka alá történő csökkentését is. Ez utóbbi mutató szintén a stabilitási és növekedési paktum előírásai közé tartozik.

A portugál kormánynak még az év vége előtt időszerűsített stabilitási programot kell előterjesztenie, nemcsak 2003-ra, hanem az azt követő évekre is. Ha Lisszabon nem tenne eleget az ajánlásoknak, és a hiány jövőre is a 3 százalékos határ fölött maradna, pénzügyi szankciókkal kellene számolnia. Első lépésben ezek a GDP meghatározott hányadának nem kamatozó letétként történő elhelyezését, végső soron a letét vissza nem téríthető bírsággá történő átalakítását jelenthetik. A letét és a bírság mértéke a GDP legkevesebb 0,2, legfeljebb 0,5 százaléka lehet.