Szúrós, kellemetlen szag – erre panaszkodnak a solymáriak. A fanyar bűz egy helyi üzem kéményeiből jön – állítja a solymári környezetvédelmi egyesület, amely szerint Magyarországon egyetlen szakértő sem tudja, hogy a cég milyen anyagokkal dolgozik és milyen anyagokat bocsát a levegőbe.

A vállalat Pilisjászfalura költözött volna, de az ottani környezetvédők is tiltakoztak. A környék településeinek egyesületei – a Piliscsabáért Egyesület, a Pilisjászfalu Tájvédelmi Közhasznú Egyesület, valamint a Solymári Környezetvédők Egyesülete – összefogtak, és 2001-ben pert indítottak a Johnson Controls Magyarország Kft. ellen. Azt akarták, hogy a bíróság szakértő bevonásával állapítsa meg: környezetszennyező-e a cég tevékenysége vagy sem. A Budakörnyéki Bíróság azonban nem engedélyezte a szakértő kirendelését, a pert pedig elnapolta. Mindezért a környezetvédők – mint Deli Árpád, a Piliscsabáért Egyesület alelnöke közölte – fellebeznek a döntés ellen. A tárgyalóterembe nem engedték be a Tények stábját. A cég jogi képviselői egyelőre nem nyilatkoztak.