Nem számítottunk arra, hogy éppen a csúcsforgalom kellős közepén támadnak rá Fenyő Jánosra – mondta el a Blikknek Detkó Elek, aki ott volt a gyilkosság helyszínén. A rendőröknek is ismerős Detkó állítja: a médiamogul felbérelte őket, mert merénylettől tartott.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én délután fél hat tájban a Margit körút-Margit utca sarkán húsz géppisztolylövéssel agyonlőtte egy bérgyilkos. “Havi hatmillióért bízott meg bennünket Fenyő, mivel egy 2 milliárdos üzlet miatt életveszélyesen megfenyegették” – állítja Detkó, aki tudja, ki bérelte fel a gyilkosokat, azonban önvédelemből nem árulja el. – Üzleti tárgyalásra indultunk aznap. Számítottunk arra, hogy a találkozó helyén gond lehet. Ám a csúcsforgalomban “megcsinálták”. A piros lámpánál Fenyő Mercije mögött két autó várakozott, mi meg négyen utánuk, a kanyarban álltunk a Pajeróban. Hárman ültek abban a Mitsubishiben, ami kivágott a Pajero dzsip mögül, majd csikorogva megállt Fenyő mellett. Egy albán és két magyar ült benne. Hogy melyikük ugrott ki, és lőtt, arról Detkó nem akar beszélni. – A gyilkos kiszaladt a körútra, majd a Rómer Flóris utcában felvette egy másik autó. A Margit utcával párhuzamosan ott volt a mi másik autónk is, ők is látták az egészet, de nekik sem volt idejük közbelépni. 72 óráig őrizetben voltam az ügy miatt. Azt mondtam a zsaruknak, hogy a közeli szórakozóhelyen voltam. Nem mondhattam mást, mert a Pajero nem volt “tiszta”. Később a rendőrök megtaláltak – mondta el a Blikknek Detkó Elek. A rendőrök szerint tény, hogy Detkó Elek a helyszínen volt, ám az még kérdés, hogy kinek az oldalán állt. A Fenyő János környezetéhez tartozók nem tudnak arról, hogy az erős biztonsági szolgálatot működtető vállalkozó “magán testőröket” fogadott volna.