Az elektronikus magánszféra megsértéséért “legtöbbet tevő” cégnek, állami szervezetnek, magánszemélynek és közönségszavazatok alapján egy intézménynek adományoztak magyar Nagy Testvér-díjat csütörtökön a budapesti Cirko-Gejzír Moziban.

Az immár másodszor kiosztott, a filmes világ negatív Oscarjához, a Citrom-díjhoz hasonló “kitüntető címet” a cégek közül a Microsoftnak ítélte oda a hattagú, szakértőkből és közéleti személyiségekből álló zsűri. Az indoklás szerint a Microsoft egyebek között adatokat gyűjtött a felhasználók internetezési szokásairól és a számítógépeiken található programokról anélkül, hogy erről tájékoztatta volna őket.

Az állami szerv kategória győztese a Magyar Rádió lett, amiért a közmédium munkatársait írásban kötelezték, hogy átvilágításuk eredményét mutassák be, holott erre a rádiónak nem lett volna törvényes joga. A magánszemélyek díjazottja Lakat T. Károly lett, aki ezt a közszolgálati televízió munkatársaként a Való Világ házban tett látogatásával, egy gyilkossággal gyanúsított kiskorúval készített televíziós interjúval és általában a médiabeli tevékenységével érdemelte ki.

Az internetes közönségszavazás eredménye szerint Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is megkapta volna a Big Brother-awarddal járó műanyag bogarat az ombudsmani hivatal bekamerázásáért. Péterfalvi Attilát azonban törölték a jelöltek sorából, mert tudatta, hogy a kamerák felszereléséért nem ő a felelős. A Cirko-Gejzír moziban a vetítővászon elé lépő adatvédelmi biztos – miközben háta mögött folyamatosan pergett Charlie Chaplin Modern idők című némafilmje – kijelentette: erőteljesen fel fog lépni azért, hogy a kamerákat leszereljék, ha az irodaházból a pénzintézet kiköltözik.

A közönségdíjas így a második helyezett Business Software Alliance lett, amely – a magyarázat szerint hatóságnak tünteti fel magát és fenyegetően lép fel a felhasználók ellen, pedig csak a szoftvergyártók érdekképviseletére alakított nonprofit szervezet. Pozitív Nagy Testvér-díjat kapott a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesülete a nyílt forráskódú Linux terjesztéséért és a honosításban vállalt szerepéért. A díjat – amelyet a Privacy International 1998-ban hozott létre – évente kiosztják egyebek között Angliában, az Egyesült Államokban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Svájcban.

A díjhoz Kelet-Európában Magyarország csatlakozott elsőként, a Technika az Emberért Alapítvány (TEA) 2001-ben kapta meg a hozzájárulást a magyarországi mutáció létrehozásához. A Nagy Testvér-díj nem politikai intézmény, a civil kurázsi működteti – hangsúlyozta a TEA képviselője, aki elmondta, hogy a díj jelöltjeire szeptember 15. és október 15. között a világhálón lehetett szavazni. Az eredményhirdetésen csak a pozitív kategória győztese jelent meg.