A március 7-i bírósági ítélet végrehajtása ellenére sem csitulnak az internetes zenei csereplatform körüli viták: a jövő kedden ismét bíróság elé idézik a Napstert.

A cserebörze március 12-e óta – a bírósági döntést végrehajtva – több mint 200 ezer dalt törölt jegyzékéből. Amint azt a The New York Times online magazinja jelentette, a kiadók és a Napster ennek ellenére továbbra is kölcsönösen vádaskodnak: előbbiek szerint a Napster nem kielégítően hajtotta végre a rendelkezést, míg a Napster bírálata szerint a lemezipar nem adott teljes listát a töröltetni kívánt számokból a kitűzött határidőre.

Egy amerikai körzeti bíróság március 7-én rendelte el, hogy vonali szolgáltatásának címjegyzékéből három napon belül távolítsa el azokat a felvételeket, amelyek tulajdonosai ezt kérik.