A parkolási társaságok évente akár 2 milliárd jogosulatlan haszonhoz is juthatnak Budapesten, ugyanis a parkolási díj mérésére szolgáló rendszer nem pontos. Szakértők szerint, mivel az automata nem ad vissza, így akár 2-3 autós is fizet egy-egy helyért – írja a Népszava.

Az ügyre egy benyújtott kereset derített fényt, melynek tulajdonosa a milliárdok megfizetését és közhasznú feladatokra fordítását kéri. Az irat szerint a fővárosban mintegy 40 ezer fizető parkolóhelyet üzemeltető Centrum Parkoló Rendszer Kft. évente majdnem 2 milliárd jogosulatlan haszonhoz jut azzal, hogy egy helyért több autósnak is felszámolja a díjat. A benyújtó szerint a haszon amiatt képződik, mert az automaták csak 15 perces jegyet adnak, ennél rövidebb időtartamra nem lehet váltani. Viszont, ha az autós előbb elmegy és helyébe egy másik áll be, aki szintén fizet, így másodszor is meg lesz fizetve az egyetlen hely. Ráadásul az automaták nagy része nem tud váltópénzt visszaadni, így jogosulatlan bevételhez juttatja a társaságot. Egy alkotmányjogász szerint a kereset logikus, azonban perjogilag nem megfelelő. Ugyanis magánszemély nem követelheti a teljes autóstársadalmat érintő kártérítést, még akkor sem, ha azt Budapest úthálózatának fejlesztésére kéri fordítani.