Az Országgyűlés 357 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló törvényerejű rendelet módosítását.

A törvény lehetővé teszi az érintettek számára, hogy a felmenőik által valamikor viselt megkülönböztető betűjelet ne csak a családnév előtt, hanem az után is viselhessék. Vagyis a jövőben például B. Varga Katalin gyermeke dönthet, hogy B. Varga vagy Varga B. sorrendben kívánja a nevét használni.

Az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek minősítette az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló törvényerejű rendeletben a 14 éven aluli kiskorú személyek egyszeri utónév-módosítására, valamint a több utónévvel rendelkező személy utónevének kizárólagos viselésére és az utónevek sorrendjének egyszeri cseréjére vonatkozó korlátozó rendelkezéseket. A testület felkérte az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 2002. december 15-ig tegyen eleget. A mostani módosítással lehetővé vált, hogy például Tóth András Károly egy alkalommal úgy döntsön, a jövőben Tóth Károly András legyen a hivatalos neve. A parlament által elfogadott módosítás új fogalmakat, például a leánykori nevet felváltó születési név bevezetését teszi lehetővé.