Előzetes letartóztatásba helyezte a jelentős kárt okozó csalással gyanúsított T. Szabolcs Zoltánt, a Happy End Kft. egyik alvállalkozóját, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán – tájékoztatta a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága közleményben az MTI-t.

A bírósági végzés indoklása szerint T. Szabolcs Zoltán alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1999 márciusa és 2002 májusa között a magyar állam által alapított Országimázs Központ költségvetéséből származó jogtalan haszon megszerzésére törekedett. A közlés szerint az előzetes letartóztatásba helyezés indoka az, hogy tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, illetve az eljárás eredményességét is veszélyeztetheti, ha T. Szabolcs összebeszél bűntársaival. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így nem jogerős, de végrehajtható. Az alapos gyanú szerint T. Szabolcs Zoltán 896 millió forintot meghaladó kárt okozott a Miniszterelnöki Hivatalnak azzal, hogy a Millenniumi Országjáró című kiadvány előállításáért kétszer akkora összegről adott számlát a Happy End Kft.-nek, mint amennyit a nyomda a lap elkészítéséért a MERT 2000 Rt. részére kiállított.

A közlemény szerint ugyanakkor sem a vállalkozás vezetője, sem a Happy End Kft. ügyvezetője nem tájékoztatta az Országimázs Központot alvállalkozók bevonásáról – tartalmazza a közlés. A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint a 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett T. Szabolcs a gyanúsításban szereplő bűncselekmények alapján 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. T. Szabolcs ellen az ORFK szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának gazdaságvédelmi főosztálya indított nyomozást csalás alapos gyanúja miatt, a férfit hétfőn házkutatás után tartóztatták le. A rendőrség munkatársai hétfőn a Happy End Kft. ügyvezetőjénél is házkutatást tartottak, amelynek során két számítógépet foglaltak le.