A jugoszláv parlament szerdán tényfeltáró bizottságot alakított, amely kivizsgálja az ENSZ-embargót sértő iraki és libériai fegyverszállításokat.

A jugoszláv kormány október 31-én ismerte el, hogy a szövetségi hatóságok – óvatlanságuk és a hatályos ellentmondásos előírások miatt – jóhiszeműen néhány alkalommal valóban megsértették az ENSZ Irakkal szemben foganatosított fegyverembargóját: a Jugoimport nevű állami vállalat révén MIG-21-es és MIG-23 típusú vadászgépek hajtóműalkatrészei jutottak el Irakba. Emellett Bagdadnak katonai-műszaki segítséget is nyújtottak. Két nappal később a Biztonsági Tanács szakértői olyan jelentést tettek le a BT asztalára, amely szerint az idén nyáron Jugoszláviából hat teherszállító repülőgép több mint 200 tonna fegyvert és lőszert szállított az ugyancsak ENSZ-embargóval sújtott Libériába. Belgrád elismerte, hogy Libéria is hozzájutott jugoszláviai fegyverekhez, de azáltal, hogy az ügyletet lebonyolító Temex szerbiai magánvállalat Nigériát jelölte meg célállomásnak, és a nigériai hatóságok – nyilvánvalóan hamis – papírjaival rendelkezett.

A szövetségi kormány azonnali hatállyal felfüggesztette a Biztonsági Tanács szankciói alatt álló országokkal kötött katonai és gazdasági egyezmények végrehajtását, és ugyancsak bizottságot alakított a törvénytelen ügyletek kivizsgálására. Döntés született arról is, hogy minden fegyverszállítás kizárólag jóváhagyásával történhet. A botrány kirobbanása megbénította a szerbiai fegyveripart, mivel a szövetségi kormány leállította a fegyverszállításhoz szükséges engedélyek kiadását. A szerb kormány emiatt kedden felszólította a jugoszláv kabinetet, hogy kárpótolja a bajba került, szabályosan kereskedő vállalatokat, és haladéktalanul lásson hozzá az exportengedélyek kiadásához. A köztársasági kabinet szerint a fegyveripar a szerb gazdaság egyik “legegészségesebb” exportágazata, de a szövetségi kormány intézkedései miatt a vállalatok nem tudják teljesíteni külföldi megrendeléseiket, és csőd szélére került a hat legnagyobb szerbiai fegyveripari cég.