Alig egy hónappal a december 12-13-i koppenhágai EU-csúcs előtt Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő úgy vélekedett, hogy még “mindig komoly problémák vannak a közösség bővítésének útjában”.

Az EU soros elnökségét betöltő Dánia miniszterelnöke szerdán, kormányülést követően találkozott az újságírókkal. Elmondta, hogy a függőben lévő kérdések megoldásának a menetrendjén dolgozik jelenleg a dán elnökség, de már most látszik, hogy van néhány “kemény dió” a tagjelölt országok között. Rasmussen nem bocsátkozott részletekbe, csupán a ciprusi kérdést nevezte meg, mint az egyik legnagyobb buktatót. Ezzel kapcsolatban elégedettségének adott hangot Kofi Annan ENSZ-főtitkár konföderációs tervével kapcsolatban és hangsúlyozta: a Ciprus újraegyesítéséről szóló tárgyalásoknak a továbbiakban is az ENSZ keretei között kell zajlaniuk. Egy ilyen megoldás nagy jelentőségű lenne az EU számára, mert az unió szívesebben látna egy újraegyesített Ciprust – mondta a dán kormányfő. Rasmussen bejelentette, hogy Recip Tayyip Erdogan, a török választásokon győztes Igazság és Haladás Pártjának vezetője találkozni akar vele, és november végén Koppenhágában fogadja is őt. Ennek nemcsak a ciprusi rendezés miatt van jelentősége, hanem azért is, mert Törökország egy következő bővítési körben szintén szeretne bekerülni az unióba.