Gyerekeket ábrázoló pornográf képeket tett fel az internetre egy 19 éves mosonmagyaróvári fiatalember, ellene tiltott pornográf felvételek készítése bűntettének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság – közölte az MTI érdeklődésére szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kiss Imréné őrnagy elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint az 5-10 éves korú gyerekekről készült mintegy félszáz fotót tartalmazó honlap három napig volt elérhető, ez idő alatt 700-szor látogatták meg. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondása szerint szórakozásból készítette a gyerekpornós weboldalt. A fotókat más honlapról töltötte le. A foglalkozás nélküli gyanúsított lakásán a házkutatás során a rendőrség lefoglalta a képek feltöltésére használt számítógépet. A gyanúsított szabadlábon védekezik.