Az amerikai kongresszus hozzájárult ahhoz, hogy majd egymilliárd dollárt juttassanak számítástechnikai biztonságot növelő kutatásokra és programokra.

Az egyhangú szavazással elfogadott több mint 900 millió dollár a kiberbiztonsági kutatási és fejlesztési törvény (CSRDA) részeként került a testület elé, ennek része a pénzösszeg jóváhagyása. Mivel a tervezetet már a szenátus is elfogadta, már csak az elnök kézjegyére van szükség annak életbelépéséhez. A CSDRA támogatói a szavazást követő sajtótájékoztatón elmondták, hogy nem csak a jelenlegi fejlesztésekről van szó, a törvény felhívná a most tanuló fiatalok figyelmét a kérdésre. Ezzel gyakorlatilag szeretnék belekódolni az oktatási rendszerbe a jövő szakembereinek kitermelését. Harris Miller, az amerikai információtechnológiai szövetség (ITAA) elnöke szerint nem kerülhető meg az adófizetők dollárjainak felhasználása, mert a pénzt követi a szükséges tudás megszületése. Az ITAA-ba belépett vállalatoknak nincsenek megfelelő szakembereik, pedig ezen a területen sok a jól fizető, még betöltetlen állás.