Pénzt követelnek a települések a villanyoszlopért

2001.03.26. Népszava.hu

A precedens értékű bírósági döntés nyomán 89 Győr-Moson-Sopron megyei település jelezte az ÉDÁSZ-nak, hogy igényt tart a területén elhelyezett villanyoszlopok használati díjára. A Matávnak is benyújtották a számlát.

Valóságos lavinát indított el a Győri Városi Bíróság múlt heti döntése, amikor a Vas megyei Kemenesmihályfa településnek adott igazat az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (ÉDÁSZ) ellenében. A döntés értelmében a vállalatnak bérleti díjat kell fizetnie a község területén lévő villanyoszlopok után.

A per alapját a tavaly februári alkotmánybírósági döntés szolgáltatta.Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994-es törvény azon szakaszát, amely addig lehetővé tette a szolgáltatóknak a villamos művek díjmentes üzemeltetését.

A bíróság első fokon ugyan a községnek adott igazat, de a kért 6,1 millió forintos bérleti díjat nem ítélte meg. Az indoklás szerint ugyanis a díj mértékét egyoldalúan a falvak nem állapíthatják meg, hanem megegyezésre kell törekedniük.

A precedensértékű ítélet egész mozgalmat indított el az elsőként eszmélő Győr-Moson-Sopron megyében, ahol hét kistérségi önkormányzati szövetség, mely 89 települést tömörít, már jelezte is az ÉDÁSZ-nak "tárgyalási szándékát", és benyújtották a számlát a Matávnak is, mely szintén használ oszlopokat. Az ÉDÁSZ szerint, ha az összes település hasonló igényekkel lép fel, akkor a szolgáltatók ellehetetlenülnek, a többmilliárdos többletköltség miatt veszteségessé válnak.