A státustörvény tervezett módosításáról tárgyalt a hatodik alkalommal összehívott Magyar Állandó Értekezlet. A kormány az európai uniós csatlakozás miatt igazítana a törvényen és ehhez a határon túli magyar szervezetek beleegyezését kéri. Medgyessy Péter miniszterelnök elmondta, hogy jövőre a környező országok magyarságának támogatása az inflációt meghaladóan emelkedik. Németh Zsolt korábbi Fideszes külügyi államtitkár szerint a módosítás nem szolgálja a magyar érdekeket.

Az oktatási támogatás, a munkavállalási kedvezmény, a vízumkötelezettség, a pénzelosztás módja, a magyarigazolványok érvényessége. Legalább öt kérdésben ellentét, vagy legalábbis eltérő állásponton van a kormány az ellenzék és több határon túli szervezet. A kabinet érvelése szerint az EU-csatlakozás kikényszeríti a változtatásokat, de még így is növekszik a környező országok magyarságának költségvetési támogatása. A tervek szerint ugyan a munkavállalás mint a magyar nemzetiséghez való tartozáshoz kötött kedvezmény kikerül a törvényből, de benne lesz egy szélesebb értelemben, tulajdonképpen ahhoz hasonló formában, ahogyan az az Orbán-Nastase-megállapodásban is szerepelt – mondta a külügyminiszter. Kovács László szerint a határon túli magyarokra is a külföldiekre vonatkozó munkavállalási szabályok lennének érvényesek, amit kétoldalú megállapodásokkal kedvezőbbé lehet majd tenni.

Az asztal másik oldalán viszont a státustörvény gyengítését látják a módosításban. Azt mindenki üdvözli, hogy valamennyi határon túli magyar nyelven tanuló diákra kiterjesztenék a támogatást, azt viszont már vitatják, hogy a pénzt az iskolák kapnák, nem pedig a közvetlenül a diákok. Németh Zsolt szerint a mindenkori költségvetés rögzített százalékában kellene meghatározni a kedvezménytörvény végrehajtására, illetve a határon túli magyarság támogatására fordítható összeget; a párt azt javasolja, hogy az említett arány 0,5 százalék legyen. “Ez így nem más, mint biztos út ahhoz, hogy a gyakorlatban szüntesse meg a státustörvényt a szocialista kormány” – közölte a politikus.

Kovács László külügyminiszter az állandó értekezleten úgy fogalmazott, hogy a kormány sem ideológiát, sem pártokat, sem személyeket nem kíván támogatni. A költségvetési támogatásban a legitim határon túli szervezetek részesülhetnek. A kormány egy sor kedvezményt nem a törvényben, hanem kétoldalú államközi megállapodásokban rögzítene. Medgyessy Péter és Kovács László éppen abban látja a magyar érdekek szolgálatát, ha a szomszédos országokkal a fagyos viszony oldására törekszenek. A kormányfő hangsúlyozta, hogy Magyarország stabilizációs tényező kíván lenni a térségben a jövőben is, s közölte: 2003 tavaszán az uniós csatlakozás határon túli magyarságot érintő ügyeiről újabb Máért-ülést tartanak. Medgyessy Péter bejelentette: a kedvezménytörvény módosítása kapcsán találkozót kezdeményezett a szlovák és a román miniszterelnökkel, a kétoldalú megbeszélésekre várhatóan november 26-án, illetve november 29-én kerül majd sor.