A privatizációs törvény várhatóan decemberben sorra kerülő módosítását követően, az ÁPV Rt. előkészítése után, a kormány egyenként dönt az eladásra szánt állami társaságok és tulajdonrészek értékesítéséről – erről Mészáros Tamás az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatóságának elnöke beszélt hétfőn Gyöngyösön, a Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezetének tanácskozásán.

Az ÁPV Rt. elnöke elmondta, hogy a tervek között szerepel a Mol Rt. állami tulajdonú részvénycsomagjának eladása, és stratégiai, foglalkoztatáspolitikai szempontok figyelembe vétele mellett szükséges a Bábolna Rt. és a Dunaferr Rt. értékesítése is. Mészáros Tamás közlése szerint a Richter Rt. állami tulajdonrészének eladása nincs napirenden.