Kanadában kárpótlást kapnak azok az indián származású állampolgárok, akiket bántalmaztak vagy megrontottak gyermekkorukban az államilag finanszírozott, de egyházak által működtetett nevelőintézetekben.

A kanadai anglikán egyház és a szövetségi kormány szerdán jelentette be Torontóban, hogy olyan megállapodást kötött e kárpótlások kifizetéséről, amelynek értelmében az áldozatok által követelt kárpótlási összeg 25 millió kanadai dollárt (16 millió amerikai dollárt) kitevő 30 százalékát az anglikán egyház folyósítja, s a kormány állja a fennmaradó 70 százalékot.

Több mint 12 ezer, nevelőintézetben nevelkedett indián állítja, hogy fizikailag bántalmazták vagy pedofil bűncselekmények áldozatává tették a szövetségi állam által finanszírozott, de különféle egyházak által működtetett intézményekben. A panaszosok peres eljárás kezdeményezésével fenyegették meg a szövetségi államot és a kanadai egyházakat. A panaszok 18 százaléka érinti az anglikán egyházat. A szövetségi kormány jelezte, hogy tárgyalni kíván az ügyről más egyházakkal is, különösen a katolikus egyházzal, amelyre a panaszok 70 százaléka vonatkozik.