A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint Varga Kálmánnak, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének jogában állt kimondani azt, hogy a Citadella-terasz és kávézó azonnali bontására vonatkozó határozata végrehajtható. A bíróság szerint a Citadella-terasz ügye közérdek, ezért jogos volt a bontás elrendelése.

A Legfelsőbb Bíróság november 6-án hozott határozatot arról, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének jogában állt kimondani a Citadella-terasz azonnali bontását. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az erről szóló határozatot szerdán kapta meg. A döntés indoklásában az LB utal arra, hogy a KÖH elnöke – jogszabályi felhatalmazás alapján – életveszély és közérdek esetén elrendelheti a döntésének azonnali végrehajtását. A bíróság kitért arra is, hogy a Citadella-terasz ügye közérdek.

A Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. és a KÖH közötti per november 26-án folytatódik első fokon a Fővárosi Bíróságon (FB). A KÖH irodavezető szavai szerint nem lehet még tudni, hogy a jövő heti tárgyalás milyen eredménnyel végződik, ezért nem tudott nyilatkozni arról, tesz-e bármilyen lépést az elkövetkezőkben a hivatal a terasz bontásával kapcsolatban.

A Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. közleményében ugyancsak utalt a Fővárosi Bíróságon november 26-án folytatódó perre, “amelynek keretében tisztázódhat, hogy a Citadella épületegyüttes vonatkozásában rendelkezik-e hatáskörrel és illetékességgel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal”. A kft. közlése szerint “a Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. okkal vitatja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hatáskörét, mivel a rendelkezésére álló dokumentumok alapján a Citadella épületegyüttes nem rendelkezik egyedi műemléki védettséggel”. A Citadella melletti Lődombon engedély nélkül felépített terasz és kávézó lebontását augusztus 16-ai sajtótájékoztatóján jelentette be Varga Kálmán, a KÖH elnöke.