A Deutsch Tamás kontra Csernyi Csaba személyiségi jogi perben a péntekre kitűzött első tárgyalást el kellett halasztani a csepeli bíróságon; az alperes ismeretlen helyen tartózkodik, a kijelölt ügygondnok pedig más elfoglaltságai miatt új határnapot kért. Deutsch Tamás Fidesz-alelnök jó hírnevének megsértése miatt indított személyiségi jogi pert, melyben kéri a jogsértés megállapítását, a további jogsértéstől való eltiltást, és nyilvános elégtétel adására való kötelezést.

Az ügy előzménye, hogy Csernyi Csaba közjegyző előtt, feljelentésnek minősülő nyilatkozatot tett, melyben arra hivatkozik: azért tett terhelő vallomás egy gyanúsított társára, mert Deutsch Tamás és mások erre utasították, illetve életveszélyesen megfenyegették. Az ügyben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal is vizsgálta azokat a beadványokat, amelyeket Deutsch Tamás, illetve tőle függetlenül Juszt László újságíró juttatott el a Legfőbb Ügyészségre. A bűnüldöző hatóságok az eset kapcsán több tanút meghallgattak, iratokat szereztek be és azt állapították meg, hogy a beszerzett adatok nem erősítik meg Deutsch Tamás vonatkozásában Csernyi Csaba állításait.